A “Túl jó, hogy igaz legyen igazság”
Forgassa el a telefont a teljes képernyős megtekintéshez.
Hangfelvétel:
Dicsértessék Jézus Krisztus!
Egy szokatlanul időzített üzenetem van. A feltámadás történelmi, azaz már megtörtént, kész tényéről fogok beszélni és ennek jelentőségéről, eredményéről, mint hozadékáról, tehát hogy mit is jelent ránk nézve, s ez miben részesít mindannyiunkat.
Rengeteg, sőt számtalan mértékű munka folyt s folyik most is a háttérben… vagy inkább helyesbítve a köztérben. Ima, szellemi harc és közbenjárás, amiről elöljáróim már-már azt gondolták, hogy kárba veszni hagyom egy részét, annyit késleltettem bizonyos dolgokat.
De hál’Istennek a mennyei királyságban rend uralkodik. A király a helyén van, még mindig ÚR mennyen, földön és föld alatt, nincs szüksége helytartóra egyik szinten sem. És annak okát, hogy “miért most”, azt különösen szívembe zárta. Ezt hordozni megtiszteltetés és nem egy leányálom, de hát hiszen Isten ajándékai és elhívásai visszavonhatatlanok, ahogy Szent Pál Apostol is mondotta. (Róma 11:29)
Az üzenet amit át kell adnom több részből tevődik össze és csattanója az az egyetemes igazság, amire azt mondhatjuk, hogy túl jó, hogy igaz legyen. Szóval egy olyan igazság, és amikor azt mondom, hogy „igazság”, úgy teszem azt, hogy ismerem és tisztában vagyok vele, hogy mi az igazság valójában. Szóval egy olyan igazság, ami túl szép ahhoz, hogy hűséges legyen állításához.
Pedig hírül adom, annak ellenére, hogy ezúttal hallva hatásos lesz, de még így sem fogjuk teljesen megérteni egy leültében, hogy valójában mennyire hűséges állításához. Nem csupán beszéddel, hanem tettekkel is meg lett erősítve, be lett bizonyítva és ebből adódóan ennek az igazságnak közeli megismerése önmagában is erőt hordoz. Ez egy magát újra és újra megszülő, hitet szerző, hitet ajándékozó igazság.
Egy rövid mondaton belöl háromszor is használtam a hit fogalmát, amit az üzenet végére, hiszem, hogy annak mélyebb és magosabb értelmében is, bensőségesebben tudni és tapasztalni fogunk: hogy mi is a hit(ünk) lényegében. Ezek itt rendhagyó gondolatok… Gondolatok a mennyeiek világából!
Személyes világnézetemben, ékes magyar nyelven, akár ennyivel is, hogy “1–2–3”, vagy ránézve egy újjáéledő ágra, ahogy elkezd rügyezni, ezen a titkon, ennek a kinyilatkoztatásában vagyok jelen. (Efézus 2:6, Róm 1:18-23)
Először is!
Mivel Jézus személyében ilyen főpapunk van, aki áthatolt az ég mennyezetin, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz, és járuljunk bizalommal, teljes mellszélességgel a kegyelem székéhez, amikor segítségre van szükségünk. Nála bőségesen megtaláljuk mindazt a valódi segítséget, megbocsátást és kedvességet amire éppen szükségünk van! S mindezt a legalkalmasabb időben. (Héb 4:14-16)
A szentség Lelke szerinti halottak közül való feltámadásával, Jézus, Isten hatalmas Fiának bizonyult. Olvashatjuk a Róma 1:4 -ben. Hogy milyen töménységet tartalmaz, mit foglal magába a „szentség Lelke szerint” történő feltámadás, az egy elmondhatatlanul szép és precíz folyamat, ami már megtörtént. Részletes, hosszú-időszakra kinyúló isteni következetesség és mérhetetlen bölcsesség, melyben Isten szeretete és igazságossága mutatkozik meg.
Ha kegyelmet ad rá nekünk megkisérelhetjük a boncolgatását, de most, idő híján húzzuk alá a „feltámadásával Isten fiának bizonyult” múlt idejű igei kijelentést. Aki nem hiszi járjon vagy érdeklődjön utána.
Minket, akik elvoltunk szakadva Istentől, az Egyháromság Lelke vele együtt támasztott fel, vele együtt életre keltett. Feltámasztott minket, és a mennyei világba ültetett, azaz úgy helyezett oda kegyelméből, hogy nem kellett az odajutásunkat kiérdemelni, vagy megdolgozni érte. Növekedni az ottlét által és az ott maradásról dönteni lehet, de minket Jézusért, az ő érdemeiért szült újjá Isten, ami arra utal, hogy ismét, azaz újból fentről származunk. Belőle eredünk, visszakötődtünk az eredeti forráshoz, Istenhez.
Innen jön a re-ligió szó is, ami újra-kötést vagy vissza olvasztást, visszacsatolást jelent. Ezt ma pontatlanul vallásnak fordítjuk, ami azért alakult így, mert a religiót (visszakapcsolódást Istenhez), a szó szoros értelmében, hitvallás által érhetjük el és tapasztalhatjuk meg. Ebben a visszaolvasztott, eredeti állapotban, Jézus Krisztussal együtt történő feltámadás által romolhatatlan örökségben vagyunk. Isten hatalma őriz minket arra a hit általi üdvösségre, mely már készen vagyon. Ezért értékesebb a hit a szín aranynál is, mert biztos-üdvösségre váltható! (1Péter 1:3-9)
Arra lelkesít minket Isten, hogy vessük le a régi élet szerint való (ó)embert, és elménk felfrissítésével, megújításával újuljunk meg! (A „régi”, ebben az esetben, csak a Tőle elszakadt létre értendő.) Mint egy metamorfózis / átváltozás folyamatában kiteljesedő lepke, öltsük fel Isten Lelkének ruháját, öltözzük fel az új bennső embert, ki hozzá és az Ő fiához hasonló, tökéletes szentségben és igazságban lett teremtve. Lehet a legrégebbi vagy eredeti bennső embernek is nevezni, mert új és egyben örök élet van benne… Sokkal lényegesebb és fontosabb a tapasztalati része, a tapasztalati valósága mindennek. (Efézus 4:22-24, Róma 6:6, 1Péter 1:19-20, 2Timóteus 1:9, Róma 16:26-26)
Ezt muszáj megismételni! Öltsük fel Isten Lelkének ruháját, öltözzük fel az új bennső embert, ki hozzá és az Ő fiához hasonló, tökéletes szentségben és igazságban teremtetett (bennsőnk van).
Dicsőség Istennek ezért! Dicséret Néki!
Isten a közösen eltöltött idő során megtanított, hogy dicsőségének szerzésén nem osztozik senkivel! Nem azért mert fukar, hanem mert végül tényleg Ő egyedül lesz a felelős a dicséretre méltó dolgokért. Azt viszont akarja, hogy mi részesüljünk benne, jó értelemben áldozatai legyünk dicsőségének, válaszoljunk rá, ragadjuk meg azt!
Majd, ahogy a dicséretre méltó tettei sokaságában vezetett, arra is megtanított, hogy minden kimondott “Dicsőség Istennek!” kijelentés egy felelősségvállalás! Elköteleződés, amellyel vállalom, hogy az éppen felfedezett dicsősége, hitem által rajtam keresztül is megnyilvánuljon, úgy, hogy utólag ne is kelljen bizonyítani külön, hogy ez az Ő dicsősége…
Visszatérve a tökéletes szentségben és igazságban lévő személyünkhöz, a bennső emberhez, az új vagy legrégebbi önvalónkhoz, mely a Krisztusi identitásunk. Ez a valódi személyazonosságunk. Lényünk személyazonossága. Ezt nevezik sokan az Isteni, vagy felső / fentről származó „én”-nek.
Még ahhoz is segítséget kaptunk, hogy ebben a személyazonosságban tudjunk járni, hogy ez szerint tudjunk élni! Lehet ez még ennél jobb?! Menjünk végig a Római levél 6. fejezetének a 4-től 11-ig tartó sorain és fedezzük fel, miben áll ez a segítség!
Róma 6:4 – “A keresztség által ugyanis eltemettettünk* vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk.” Mit mond Isten élő igéje itt? Amiképpen Krisztus felfog majd támadni? Nem!
“Amiképpen feltámadott … az Atya dicsősége által.” Bravó nekik… Körülbelül így éltünk eddig. Ennyire értelmeztük ezt mélyen legbelül, ha merünk őszinték lenni magunkhoz. Azonban Krisztus bennünk, a dicsőség reménysége számunkra is!
Az Atyja dicsősége által támadt fel. Jézus élete során megragadott minden dicsőségre vezető alkalmat, még mielőtt kijelentette, hogy “elvégeztetett!”. Utána már nem is tehetett volna sokat, ugyanolyan test szerinti járásban, még az Atya dicsőségére sem, de nem is volt rá szükség, mert… és most ismét feljött a Szentség Lelke Szerinti feltámadásnak a titka. Az arról szól, hogy miért, azaz hogy-hogy feltámadt, mit csinált előtte, hogyan tette le életét.
Nem klinikai halál volt! =)) Mintha hallottam, vagy olvastam volna egy ilyen butaságot egyszer… Hát aki a római szokás szerinti kereszthálálon, előtte pedig a megkorbácsolások sorozatán, majd egy “azért menjünk biztosra” szívbe szúrt lándzsán megy át, annak esetében biztosítok mindenkit, hogy a klinikai halál téma szóba sem jöhetett!
Folytatva a Római levél 6:4-et, most csak a 11-es versig megyünk: “hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, (úgy) mi is új életben járjunk.” Ugyanennek az Atyának dicsőséges ereje által járunk mi is új életben… a feltámadás dicsőségéhez mért életben, itt a földön, már itt ebben az életben!
Most már tudjuk, hogy az Atya dicsőségére hit által válaszolni kell, s meg kell ragadni azt! Mindemellett megvan minden támogatásunk a dicsőségben járáshoz is. A dicsőséges élet megéléséhez is!
Róma 8:11 – “Ha annak a Lelke lakik benn(em/ünk), aki feltámasztotta Jézust a halálból, akkor ő most megeleveníti halandó testemet is, a bennem lakozó Lélekkel… a bennem lélekző Lélekkel vagy Lélek által.
Folytatva a Róma 6:5 – “Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában…” Hogyan történt ez? Csináltunk-e mi valamit azért, hogy eggyé legyünk vele halálában? Egy sorral visszább azt olvastuk, hogy “eltemettettünk”. Nem eltemettük magunkat, hanem eltemettettünk. Na, s ez hogyan történt?! Hát úgy hogy önként vállalta és saját testébe vonzotta vétkeinket. Belőlünk származó lélek-részek kerültek vonzása során az ő tulajdon testébe. Mintegy átkot, magára vette azokat és halálával pedig, a már benne lévő bűnök következményeit kielégítette. Kifizette a bűn zsoldját. Engesztelő, azaz kiegyenlítő áldozatot mutatott be. A halált ezzel le is győzte örökre. Nem csak a testi halált, de még azt is.
Méltó áldozat volt a kiegyenlítésre, mert ő maga egyszer sem tévesztett célt, egyszer sem “bóbiskolt el”, ha úgy tetszik, a 7 csokrának harmonikus egyensúlya sosem borult fel, azaz teljesen bűntelen volt mindvégig! Még ígyis, hogy a kereszthalálig kellett engedelmesnek lennie. Ezzel a művelettel megnyitott egy “jogi kiskaput” a bűnnel és a halállal szemben. Létrehozta a kegyelem lehetőségét, sőt inkább a kegyelem valóságát számunkra. (Róma 3:23, János 12:32-33, Róma 6:23)
A Szentlélek most virul fel bennem, és eszembe juttatta egy pillanatba összefoglalva az ő munkáját (a Szentlélek munkáját) a pártfogás és meggyőzés terén, valamint a kegyelem útján vezető egyesülését velünk. Meg még azt is, hogyan érvényesül időben visszamenőleg, és mind a mai napig Jézusnak a kereszten bemutatott áldozata!
De ezt egy következő részben. Emlékeztessetek, hogy erről kell beszélgessünk a továbbiakban. Most folytassuk a már elvégzett munka, az üdvösség kész tényének megismerését, majd ezt követően, a még folyamatban lévő kegyelmi időszakot is szívügyre vesszük, mert létfontosságú megértenünk, hogy hogyan tudjuk kihasználni és a legtöbbet kihozni a kegyelmi időszakból… de ehhez szükségünk lesz üdvösségünk bizonyosságára.
A következő igerészt, amíg nem értelmezte nekem a Szentlélek, addig ki nem állhattam… Vallásos hülyeségnek tartottam, és volt is igazam abban, mert nem értettem a valódi üzenetét, az ihletett formáját ennek az igeversnek. Jakab 2:10 “Mert ha valaki az egész törvényt megtartja, de csak egyszer is vétkezik, mégis az egész törvény ellen vétkezett.” Ugye?! Mi ez a törvénykedés…? Mi ez a vallásos hazugság…? Egyenesen azt mondja, hogy nem elég jó embernek lenni. Nem elég tisztességes, becsületes, szerény embernek lenni, mert a kegyelem elfogadása nélkül, biza azok is elvesznek majd.
Az köztudott, hogy még a legjobbak is tévednek… de hogy egy-két apró céltévesztés olyan nagy probléma lenne?! Itt jött képbe a Szentlélek és mutatott 2 pontot. “Az egyik a kiindulópont, a másik a cél.” – mondja. “Ha csak egy fokot is hajlik jobbra vagy balra az egyenes, akkor célba fog jutni valaha?” – kérdezi. Elképzeltem és rájöttem, hogy egy adott tér- és idő távlat után, egy élet után, annak végén, ha 1 fokkal is mellé megy az eredeti egyenes célnak, akkor nagyon messze jut tőle.
Folytatva Róma 6:5 – “Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk feltámadásának hasonlóságában is. Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett* vele, hogy megerőtlenüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek.” Azaz ne legyünk áldozatai, ne legyünk kiszolgáltatva céltévesztéseinknek, tudatlanságunknak.
*megfeszíttetett: ismét egy olyan cselekedet / történés, aminek nem aktív, de részesei voltunk. Némelyek közülünk még aktívan is ennek, de ez semmit sem számít most.
Róma 6:7 – Mert aki (megfeszíttetett) meghalt, az megszabadult a bűntől.
Mostmár értjük, hogy úgy lettünk eggyé halálával, hogy a tulajdon testébe vonzott lélekrészeinket fel vitte a keresztre, és helyettünk halt meg. Miért tette ezt?
“Hogy megerőtlenüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek.”
Menjünk vissza ismét a Róma 6:5-re, mert ott volt egy ígéret, mely a 6 és 7-ik sorokban részben beteljesedett. “Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálában, még inkább eggyé leszünk feltámadásában is.” Tehát mivel vele együtt haltunk meg, vele együtt is támadtunk fel. Az ő anyagi teste is feltámadt, nem csak lelki/szellemi feltámadás volt. A feltámadott teste viszont már transzfigurált állapotu, ami azt jelenti, hogy már nincs fizikai törvények alá vetve az a test. Egy a test, egy a lélek (állapot). Mi lélekben pedig egyek vagyunk vele feltámadásának hasonlóságában.
A Jézusban való élet Lelkének törvénye pedig megszabadított engem / minket vétkeink következményeitől, azaz a bűnért járó büntetéstől. Ezért immár nincsen kárhoztatásunk! Semmiféle kárhoztatásunk! Nincs kárhoztató ítéleg ellenünk, esetleg csak hazugság!
Az egyháromság Lelkének ruhájában, a Szentlélek ruhájában, Egy Lélekben járunk, kapcsolatban az Atyával, így megelevenűl földi, anyagi testünk is. Még egyszer! Az egyháromság Lelke szerinti, a Szentlélek szerinti Lélekruhában járunk, amely kapcsolatban van az Atyával, így Lelke által megeleveníti, átalakítja (mint Jézus esetében, transzfigurálja, önmagáéhoz hasonlóvá teszi) halandó, földi, anyagi testünket is. (Róma 8:1-2, Róma 8:9)
TyăNyăGyăLyă!!! Ez csak egy saját találmány… Egy saját szó kreálmány.
Tehát mivel mi megigazultunk hit által, békességben vagyunk Istennel. Nem háborog, nem haragszik ránk, nem büntet. (Róma 5:1) És meg vagyok győződve róla, hogy sem élet, sem halál, sem angyalok vagy tündérek, sem fejedelmek, sem hatalmak, sem jelenvalók, sem eljövendők nem választhatnak el minket Isten szeretetétől! Sem magasság… legyen bármilyen szép és jó minden ami körülvesz, az ami bent van az úgyis többet ér! …sem mélység… Legyen akármennyire rossz minden ami körülvesz, ami bent van az ígyis-úgyis többet ér, mert Isten minden emberi értelmet felülmúló békével ajándékoz meg bennünket. Semmiféle más teremtmény sem választhat el minket Isten szeretetétől, amelyet tapasztalunk Jézus Krisztusban. (Róma 8:38-39, Filippi 4:7, Ézsaiás 40:31)
Folytassuk a Róma 6-ot, mert még csak a 8-ik sornál tartunk a 11-ből! Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük (hiszen ez így van), hogy vele együtt élni is fogunk. Hiszen tudjuk, hogy Krisztus, aki feltámadt a halottak közül, többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta. Mert meghalt a bűnnek egyszer s mindenkorra, amely életet pedig él, azt Istennek éli.
Amely életet pedig él, melyet mi is vele együtt / egyként élünk, azt Istennek éli, azt Istennek éljük, mert ha vele egyesültünk, akkor egy és ugyanazon Lélek vagyunk ővele. Azonos Lelkek vagyunk. Egy Lélek. Egy-Lélek. Én egylélek Jézussal, te mit csinálsz? (Róma 6:8-10, 1Korintus 6:17)
És nektek, mindenkinek egyenként, kenetetek van a Szenttől, aki Egy. És bennetek a minden tudás. Mindent tudtok. Nem azért mondtam el ezeket mert nem tudtátok volna, hanem mivel már ismertétek mindezt. Esetleg nem volt felszíni tudatban. Azért hangzik ismerősnek és befogadhatónak, mert bennetek volt már. Az igazszólás mindig érdekesen hangzik. Mint egy surranó szél, vagy néha még süvíthet is a levegőbe… Abból ami igaz, abból semmi nem hazugság! Mindjárt érthető lesz, mit akarok ezzel mondani. Ami vagy inkább aki már eredendően bennetek volt, az maradjon meg bennetek. Ha vallást teszünk a Fiúról, tehát ha megvalljuk, hogy Jézus a Krisztus, akkor már az Atya is megvan bennünk. Ő, akit kezdettől fogva hallottunk. Ha bennetek marad ez a Lélek, mely tanuja Jézusnak mint a Krisztus, akkor ti is az Atyában és a fiúban maradtok, anyagi testben élve is. Ennek ígérete pedig örök élet. Ez a kenet, ami mindannyiunknak megvan, megtanít mindenre ami teljes igazság. És ebből a bennső igazságból, semmi sem hazugság! Csak az a hazug aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus. (Mt 16:16-17, János 15:1-27, 1János 2:20-29)
És ezzel a Rómaiakhoz írt levél 6-ik fejezetének, a mostanra kiszabott rész végéhez értünk, a 11-ik vershez: “Így tehát azt tartsátok ti is magatokról mindannyian, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek Krisztus Jézusban!” – azaz nem vagytok bűnösök, mert Krisztus Jézusban éltek, és Istennel éltek, az Ő dicsőségére!
Ez az Ő munkája. Az, hogy benne lehetünk és vagyunk, az Ő munkája. Isten Jézus Krisztust tette nekünk megváltássá, igazsággá, bölcsességgé és megszentelődéssé. (1Korintus 1:30)
Ez… az Isten…
… élő és ható igéje, melynek hallásából ered a hit! Ahogy dicsőségből dicsőségbe és hitből hitbe haladunk, egyre magasabb és mélyebb dimenziókat érintve, elérkeztünk egy olyan pontra, amikor a hétköznapi valóságra kiterjedően is, működésbe tudjuk hozni, aktiválni tudjuk hitünket, azzal, hogy kimondjuk, hangos szóval kiejtjük (úgy hogy halljuk is vissza magunkat), azt amit szívünkben már hiszünk.
Mondd velem bátran:
ÚR Jézus! Hiszem, hogy Isten teljes egészének testetöltése vagy, ki bűntelen halált szenvedtél én érettem váltságdíjul, de feltámadásoddal legyőzted a bűnt és a halált. Köszönöm, hogy veled együtt én is élhetek örökké. Elfogadom a tiszta, új életemet, amelyet megváltottál, megvásároltál véred és életed árán. Új életemet, melynek Ura, Királya vagy. Köszönöm, hogy Isten, a mi Atyánk gyermeke lehetek, a mennyei királyság örököse. Hálás szívvel elfogadom bőséges áldásaimat a mennyekből, melyekkel benned meg vagyok áldva. Köszönöm, hogy a ma elhangzott békéltetés igéjéből szerzett hit által, kegyelmedből minden régi elmúlt és íme: Újjá lett minden! Így van! Így igaz! Ez így, ÁMEN!
(Efézus 1:3-4, Efézus 1:13, János 1:12)
Ez így van lepecsételve a megígért Szentlélekkel, a mi pártfogónkkal. Ezen hitvallás által, itt és most, helyben megtörtént az újjászületés, a re-ligió, visszacsatolásod Istenhez, a mi Atyánkhoz. Mostmár az új és örök élet tulajdonosa vagy!
Atyánk, szerető mennyei édesapánk, a békesség Istene szenteljen meg mindenestől és őrizze meg épségben egész valód, mind szellemed, lelked és tested feddhetetlenül. A Lélek gyümölcsei pedig teremjenek benned bőségesen: szeretet, öröm, békesség, jóság, szelídség, hűség, türelem, kitartás, bátorság áldás legyen rajtad. Jézus nevében ez ígyis van! (Róma 12:1-5, Galata 5:1, 2 Tim 1:7)
Imádkozom azért, hogy a hitben való járásod hathatós legyen és eljuttasson mindennek a jónak felfedezésére és megismerésére, amely Krisztusért van bennünk. Hívd segítségül az ő nevét, ami azt jelenti, hogy az ő jelleméért imádkozz, ami erények halmaza, erős vár, és biztos menedék, amibe tényleg menekülni lehet! Abban megtartatunk mindannyian… de nem csak menedékként szolgál, hanem ez egy magaslat, amely rálátást is biztosít nagy és másképpen hozzáférhetetlen titkokra. Királyságának működéséről / Országának működési elveiről, rendszeréről. Magáról. Istenről. Rólad. Lényedről és a világegyetemről. A Teremtőről és a Természetről, a teremtésről. Egyszóval a Mindenségről. (Róma 1:19-32)
“Minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és a győzelem, amely legyőzte a világot, (na) az a mi hitünk.” (1 János 5:4)
Ne utasítsátok vissza ez alkalommal is Jézus Krisztus igazságát, zsidó-gyűlölő ürüggyel…
Tudom miről beszéltek! Még csak életem elején járok, de szinte egyet tudok érteni az evangélikus egyház-alapító, élete végén megjelenő küzdelmekkel, viszont a Szentírásban egyértelműen kitűnő részekben van szó erről, és az rendet rakott a fejembe ennek a témának kapcsán is. Ha továbbra is abban a lelkületben tartjátok távol magatoktól a mélyebb és élethű felismerések, tapasztalatok lehetőségét, akkor csak olyanokká váltok mint azok, akikről a véleményeteket folyamatosan szívetekben forgatjátok. Higyjétek el, most nem elég részletes a kifejtésem a téma kapcsán, de tudom miről beszéltek, és azt is tudom én miről beszélek! Nem arra kérlek, hogy hirtelen legyetek vakbuzgók… sőt ha nem vagytok azok, most már ne is legyetek soha vakbuzgók, kérlek! Vegyétek fontossági és követelmény sorrendben a dolgokat:
- Fontosság: üdvösség VS. „igazam” legyen
- Követelmény: Isten élő igéjéből (nem feltétlen muszáj az írott igéjéből) származó valódi hit és ennek megvallása, ami = üdvösség VS. össze-vissza vélemények, firkálások, fordítások, ferdítések, elméletek, okoskodások, veszekedések, kicsapongó élet, kilátástalanság, üresség.
Én, Csaba, biztosítalak, hogy a kételyekre kapott végső-igazság szerinti válasz nem fog változtatni ezeken a tényeken: az ige, aki kezdetben volt, Isten egyszülött fia, a fény fia, a hírhozó és a hír beteljesítője maga, a megváltó testesült meg Jézus Krisztus személyében (akiről az is biztos, hogy zsidók közé született, karácsony ünnepén, mikor leghosszabb az éjszaka, hogy egyetemes megváltó lehessen), hogy meghalt és harmadnapon feltámadt, azért, hogy mindaz aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Rólunk szól ez a hét ezer éves ének!
Felekezetek tagjai, gyakorló és nem gyakorló, de ha kell, akkor a mellüket veregető testvéreim az Úrban!
Ne elégedjetek meg a felszínnel! Ne zárjátok ki Istent a hétköznapjaitokból. Nem arra ösztönözlek, hogy hétköznap is imádkozzatok, vagy menjetek el templomba… Ennél sokkal többre! Lényegesen többre. Minden lélegzetvételt jelenlétének tudatában tegyetek. A legbanálisabb foglalkozásban is mellettetek van. Ez nem azt jelenti, hogy el kell kezdeni szép-színjátékot játszani és átmenni őszintéből hamisságokba.
Ne legyen jelszavatok a “vasárnap egy óra vagy néha több és levan tudva… Van elég bajom ígyis, s nincs is időm többre”. Bár ismét azt kell mondanom, hogy megértelek, de hadd mondjam el egy személyes, a szüntelenül imádkozás közben történő imában tapasztalt Isten-élményemet. Egy kicsit olyan mint az Inception, imában ima.
A Szentlélek közbenjárásával felmerült bennem, hogy Atyám, Isten mindig itt volt nekem, ha valami kellett, ha valamit csináltam, ha valamit mondani akartam, még akkor is mikor az Ő akaratára voltam kiváncsi, vagy ha pusztán csak elérhetővé tettem magam, hogy bármit mondhasson, ami velem kapcsolatos, de sose adtam meg neki a lehetőséget arra, vagy jobban mondva sose fejeztem ki kíváncsiságomat, hogy a maga szabadságában, ha van valami a szívén, bármi, öröm, vagy bánat… akkor kész vagyok meghallgatni.
Mivel ez tényleg egy olyan beszélgetés volt, amit Szentlélek inspirált, kaptam egy kérdést a Lélek által, amit megkérdeztem Istentől: “Atyám! Milyen a kapcsolatuk az Erdély területén élő hívőknek magával?” Egyből válaszolt is: “Fiam… szeretnéd, hogy kihangosítsak egyet neked? (mint egy telefonbeszélgetést hangosításra tenni) …Bólogattam!
Ekkor magával ragadott a Lélek és egy konyhában találtam magamat, ahol egy asszony mosogatott, miközben idegeskedett, aggódott, panaszkodott, esküdözött, hogy majd így, majd úgy… eközben Isten kétszer, háromszor is próbálta megközelíteni, mire hirtelen dühvel a givétába dobja a lábost és hangosan felkiált, “Mit akarsz, nem látod mennyi bajom van ígyis?” …A válasz az volt: “Pont azért jöttem.”
Meggyőződésem, hogy rengeteg ellenkező eset van… Ez egy alkalommal történt meg és sok víz lefolyt azóta a Dunán. (1Thessz 5:17, Róma 8:26-27)
Magukat aTeistának valló (ami lehetetlen amúgy, szerintem is… főleg ha idáig eljutott valaki) embertársak!
Ne hagyjátok, hogy valami többtől megfosszon titeket a magukat kereszténynek mondó álszentek, üres dolgokat fecsegő, sokszor egyenesen buta emberek sokasága, akiket az élet nem igazol, és akikkel szemben igazatok van. Nagy igazatok van abban hogy: „ha AZ Isten, akkor nekem hál’Istennek nincs és nem is kell, biztos hogy nem lesz ilyen”. Ez egy Istentől származó elhatározás, amiben teljesen támogat(lak) titeket.
Másfelől ne keményítsétek szíveteket akkor is, amikor meg-meggyőződtök a mindennapokban létezéséről. Ne meneküljetek a világ ideiglenes kínálatába (nélküle! Vele sok „világi” dolog értelmet nyerhet), mert nem nyújtanak valódi megoldást, nem töltik be azt az űrt, amit mindenkiben csak és kizárólag maga Isten tud és hivatott betölteni.
Ne áltassuk magunkat, hogy majd elmegyek ide, vagy oda, megvásárolom ezt a valamit amin ezt vagy azt írja és azzal elcsendesítem magamban az üvöltő lelket, aki Istenre sóvárgok… Őszintén, nyíltan és bátran gyertek hozzá. Ne lepődjetek meg ha megmutatja, hogy többet tud abból a tudományból, amivel azt gondoltátok, hogy kizártátok volna őt.
Elnézést az „Élni vagy égni”, sokszor csak félelmet keltő, mintsem igazságot szóló, vagy csak magát kétségbeesetten igazolni akaró, csoportjában piros pontokat gyűjtő nyakkendős Urak szavaiért (tisztelet a kivételnek). “Keresztyény szeretettel” nézzétek el nekik.
Hadd mondjam el egy személyes tapasztalatomat azzal a hellyel, melynek kapcsán megelőlegezem, hogy oda senki nem akar(na) jutni! Ez a tapasztalás, ez a beavatás előtt nekem nem volt szájízemre, egyszer sem mondtam senkinek az örömhírt úgy, hogy “ha nem fogadod el Jézus Krisztus kegyelmét, akkor örök kárhozatra kerülsz!” Viszont ez a beavatás után meg tudom tenni, szeretetből! Ismerve annak, a végtelen és megállíthatatlan folyamatnak érzését, szeretetből mondom, buzdítalak, sőt kérlek: Előtted van élet és halál. Válaszd az élet kegyelmét!
Térjek a részletekre!
A semmiből jött… bő 2 hónapon át azon vettem észre magamat, hogy ismételgetem naponta többször, túlságosan nagy magabiztossággal és félelem nélkül, meggyőződve, hogy “Jézus Úr ott is… vele kézenfogva akár oda is el lehet menni… (mindezt egy ‘nem olyan nagy ügy’ hozzáállással)”. Mondanom sem kell, hogy egyszer csak elérkezett a pillanat, “kézen fogott” és ott voltunk.
Úgy éltem meg, mintha egy láthatatlan fonalon leengedett volna. Ez volt a mentő úszógumi, de nem emelt ki, csak egy 4-5 perc után. Ez a 4-5 perc életem leghosszabb, időnek megtapasztalt szakasza volt. De pont elég volt arra, hogy megértsem a tapasztalás lényegét. Egyszerre voltam biztos üdvösségemben, egyszerre volt tudatomban az, hogy csak azért jöttem ide, hogy megértsek valamit, és nem fogok itt maradni, de egyszerre éltem át a hely(zet) szüretlen állapotát is.
Lávában fetrengő emberi test alaku lelkek egyvelegét láttam (és éreztem), akik folyamatos önvád, magukat és a többieket vádoló, elnyomó, kárhozott állapotban voltak. Nem is feltétlen haragnak, gyűlöletnek, vagy utálatnak mondanám, hanem egy végső, örök elkeseredettség 1000-ik hatványon levő állapota, amiben mégis némelyekben megszületett a változás iránti vágy, de amint az megjelent, elnyomta a végtelen bánat, és azokban a pillanatokban a láva tenger mintha egyet hullámzott volna. Az összes jelenlévő lélek egyhangúan vádolta azt akiben ez a vágy megszületett, sőt ő is magát és a többieket is. Mindenki mindenkit! Felfelé rugaszkodni próbáltak, de a bánat lenyomta őket. Bánták, hogy nem tudnak már, majd még ezért is vádolva és siratva magukat visszaestek. Ezek voltak a hullámok.
Mindez kezdődött elölről. Három, abszolút egyforma ismétlést éltem át, mire megértettem, hogy ez egy végtelen ciklus ami ugyanúgy kezdődik és végződik, mint egy idegesítő TikTok videó, bár az akkor egyáltalán nem jutott eszembe, csak az, hogy megbántam. Nem félek még, de megbántam, hogy egyáltalán ilyesmit ismételgettem, ami ehhez a tapasztalathoz vezetett és alázatosan kiáltottam, ugye nem maradok itt??!!!
Azelőtt csak megfigyelője voltam, de ezúttal, a változás iránti vágy megjelenésével, most már én indítottam el ott egy negyedik kört is, mert a többiek észrevettek. Hál’Istennek nem volt részem ebben a körben is továbbá, mert a mentő fonalon, nem is kifele, hanem befelé, felém vagy inkább belém érkezett valami, amitől az élmény azonnal megszünt. Egyszerüen véget ért a látomás és a vele járó érzés is. Ez a valami, Jézus vérének oltalma volt. A látomás közben végig tudatában voltam a környezetemnek. Fizikai szemeimmel ezt láttam végig. A lelki tapasztalást lelki szemekkel láttam. Személyesen a kárhozat helyének / állapotának hívom. Az Istentől örökre elszakadt lét tapasztalatának. A “pokol” szót nem téveszteném össze ezzel, de ezt a témát is most nem nyitom meg.
Ezekután már csak az is furcsa nekem, hogy nem automatikusan, csak úgy egyből az élet kegyelmét válasszuk és kész! Nameg hogy ehhez alázatra van szükségünk… Az utóbbi rész nem furcsa, csak egy kicsit… Meggondolásra és megfontolásra késztet, hogy ennyire hülye lennék, vagy valami befolyásol és azért nem tudok könnyedén az élet mellett dönteni? Vagy lehet csak egyszerűen nem ismertem a megváltás/szabadítás örömhírét. Akár túl sokszor hallottam erőtlenűl, és nem ébredt fel bennem a kegyelem valóságának ereje. De talán most érzem a helyzet komolyságát és valódiságát, és tudom, hogy ezúttal nem egy érdektelen legyintésnek, vagy betanúlt kibúvónak van itt az ideje…
Ez szerencsére egy cikk / videó, és direkt imádkoztam azért a különleges kegyelemért és erőért, hogy visszatérve / visszatekerve bármely pontjára, bárhol és bármikor a Szentlélek jelenléte és kenete biztosított legyen; az ima során egyértelmű igenlő válaszként megkaptam a biztosítékot is erre. Használd ki, élj a lehetőséggel! Szószerint :) (Efézus 5:16)
Még mondok valamit ide kapcsolódóan… Mikor én a szolgálatomra kaptam az elhívást (2014), legelőszőr nem-et mondtam. Valójában egy kicsi nem-et és egy nagy igent, csak azt még nem tudtam, hogy miben áll pontosan az, amire igent mondok akkor. Voltak napok, sőt hetek, talán hónap is, de az kevesebb mint kettő, amikoris egyszerűen nem tudtam kitérni, elhallgattatni magamba magamat! Igen, magamat!
A Szentlélekkel egyetemben született meg bennem az egyre mélyebb és mélyebb meggyőződés, hogy én igenis mivé leszek, azaz mivel fogok foglalkozni, mire akar engem Isten felhasználni. Mindezt nem kísérte sok külső jelzés vagy tényező. Volt az is bőven, de többnyire belsőleg történt ez az egész. Addig fajult a dolog, hogy mikor már tudat alatt, mélyen magamba megvolt a bizonyosság, hogy „már az is vagyok, nem kérdés”, akkor külsőleg, és most már kísértetiesen szólt hallható hangon az a jelző amire én nem-et mondtam. Ezzel kapcsolatosan, az volt bennem akkor, hogyha én úgy, vagyis arra mondok igent, akkor az a kisértet maga felfal, de az valójában nem is az aminek ismételten mondja magát. Én vagyok az! Csak nem úgy, ahogy azt akkori ismereteim szerint elképzeltem volna.
A hívás, amire nem-et mondtam, az akkori szótáram szerint a „pap”(ság) volt, és ugyanakkor a hívás amire igent mondtam, csak a papság volt, de az már egy teljes önátadásban történt. Egyértelmű “amire csak Te hívsz Istenem”, bár akkor még teljesen ismeretlen szolgálatra, térden állva kimondott Igen volt. Egy kikötés merült fel bennem, ami nem lehetett alku tárgya. Vagy úgy vagy sehogy alapon, válaszoltam Istennek: “nem akarok címet, reverendát vagy pásztorbotot, de azt akarom, hogy Te állj mögém és hitelesen történjenek a dolgok, mert hanem én jól megleszek egy átlag élettel. Elég észt és egészséget adtál, nameg egy kitűnő környezetet ahhoz, hogy jól éljem az életemet… s nem mellesleg tisztán megígérted nekem a feleséget is…” Szóval az akkori hovatartozásom (római k.) szerinti pap sem akarhatta hogy legyek. Ezután hirtelen, mint egy villámcsapás erőteljesen megérintett, a szívem nagyon felforrósodott és a dolog, a rám váró munka súlya, amit a meggyőződési idő során éreztem, eltörpült az ÚR mellett, aki mellettem állt. […]
Tudom, hiszem és vallom, hogy mindenkinek van Isten adta küldetése / hivatása. Nincs olyan, hogy a profán világban és Isten szolgálatában külön, ahogy azt mondják ajnározóan hangzó kegyességgel egyes bácsikák. Ha egyszer Istennel vagy bárhol, akkor az megszentül. Ha Ő nincs is ott valahol vagy valamiben (kivéve a mindenhol jelenlévő jelleme), akkor inkább csak nem volt ott az érkezésedkor, de ha te ott vagy, akkor Ő is ott van. Ez ennyire egyszerű ha Istennel jársz.
Pál Apostol is dolgozott „világi”-nak mondott módon, ahogy azt az 1 Kor 4 és 1 Thes 2 leveleiben közli, valamint más jó példa: a történelem során hány e világi uralkodó számít szakrális szolgálatot végző személynek? Isten nélkül lehet profánul, de amint Ő képbe kerül, úhu a szakralitás, vagy legalább az arra vezető út már biztosan megjelenik.
A mindennapokban igenis valóságosan tapasztalható, érzékelhető, sőt megtapintható jelenlétének sűrűsége. Nincs messze egyikünktől sem! Ő benne mozgunk, általa élünk és vele vagyunk. Benne van létezésünk. Mivel ígyis sok időt vettem igénybe, most nem térek ki részletesebben Isten anyagi jellegére is, “aspektusára” idegen szóval élve. Ez még úgysem időszerű téma, most előszőr az alapokat emésszük meg, hogy ne tudjon majd minden féle tanítás szele ide s tova lengetni. A legvégén személyes tanuságtételemre az újjászületésemről még ígyis sort kerítek. (ApCsel 17:22-33)
Még nincs itt az ideje ennél többnek egyelőre, s ez alkalommal csak egy pár célzott közönséghez szerettem volna -és meg is tettem, de ezt valamiért így mondják- szólni.
Most visszacsatolok a bevezető gondolatokhoz. Nem Őszelő havában (azaz Szeptemberben, ami hetet jelent, de véletlenül a kilencedik hónap lett belőle), nem is az Ősz kellős közepében, hanem Őszutó, Szent András havában került sor most erre.
Szükség van arra, hogy belássuk: engednünk kell Isten akaratának. Válaszolnunk kell élő igéjére, hívó szavára. Amint láthattuk, a Természet idén ősszel sem azon aggódott, hogy mi lesz vele ha részben meghal, hanem a Teremtőre bízva magát elengedte levelét. Engedjük a gondviselő Istent, hogy örvendjen bizalmunknak, figyelmünknek, ráhagyatkozásunknak, hálánknak, a személyes kapcsolatunk következetes és hitből való építésének a mindennapjainkban. Engedelmességünknek, alázatos közösségünknek, egységünknek. Igazsgágban, s Lélekben történő imádat által.
Az Atyaisten szeretete, a feltámadott Jézus Krisztus kegyelme és az Egylélek ereje legyen mindannyiunkkal.
Felszólítom egy letartóztatás erejéig azokat is, akik bár ismerik az igazságot, de hiábavaló, erőtlen figurákhoz, butaságokba fogtak: Legyetek bátrak és őt kövessétek. Őt utánozzátok. Legyetek ti a következők, maga Jézus Krisztus, az első zsenge után… hozzá hasonuljatok!
És szólok leginkább azokhoz akik hivatalosan rosszul képviselik, vallásosak, elhagyni való hagyományőrzők, megalkuvók, lelketlen, üres és erőtlen zajt keltenek, kik az emberek szívében a szavakat jelentéktelenné teszitek: álljatok félre az útból. Ne bohóckodjunk Isten nevében. A bábszínháznak ideje lejárt.
Jó!
Ezt az egyetemes-egyházi, és felekezetek-közti, mindenkinek, aki az ő testének tagja, nyíltan szolgáló szokásunkat megtartom. Tudván azt, hogy Istent nem lehet megcsúfolni, hisz, amint vet az ember, úgy és azt is aratja. Aki a legnagyobb név, Jézus követésében már felnőtt és növekedése során helyes neveltetésben részesült, az egyértelműen hallja, -mert van füle, amit nem érdemes tompítani, -hogy mit mond a Lélek a gyülekezetnek. Emlékezni fog, hogy a Szentlélek révén, azaz vele egyetemben, ő saját maga (a bennső új ember), miként döntött előre az ő szívében. Buzdítalak mindig, mindenben abban járni el. Aszerint!
Majd ennél sokkal lassabban, elágazások nélkül, és részletesebben elmagyarázva, kifejtve, ezerszer is megismételjük a Krisztus Jézusról szóló alaptanításokat, több megközelítésből, és onnan majd haladunk a keményebb szellemi eleség irányába. Már azokkal, kik erre kapóak! A Szentlélek súgja, hogy én is erősítsem meg számotokra, hogy sokaknak többféle és sok dolgot üzent. Mellék utasítások is célba jutottak és azokat vegyétek komolyan, jegyezzétek le és cselekedjetek is azok szerint, mert a hit sem hit cselekedetek nélkül!
Szeretettel hagylak most benneteket… Áldás, békesség Istentől.
– –
Esetleg ha valakinek emellett még testi gyógyulásra, erőteljes szabadításra van szüksége: Jézusnak sebei árán már meggyógyultál, légy ép és teljesen egészséges most! A minden név fölött álló név, Jézus nevében szabad vagy! Akit Ő megszabadít, az valóban szabad. Így van, így volt, így lesz. Az övé a végszó, és az győzelem! Szabad vagy a kilátástalanságtól, szabad a keserűségtől, szabad vagy a haragtól, a meg nem bocsátástól, szabad és felettébb erősebb az ellenség támadásaival szemben. Életed mérföldkövei helyreállnak. Isten időzítését semmi meg nem ronthatja, az ellopott időt is visszaszerzi neked ma a Mindenható Jó Isten, az ő gazdagsága szerint. Hála és dicsőség Neki mindörökké!
Egy pillanatra arra kérlek, hogy dicsérjük a Magasságost, Isten a dicséreteink között lakozik! Mindenki saját szavaival, saját stílusában, szokása szerint, mert ő méltó és szent. Illessük őt dicséreteinkkel és hálánkkal, magasztaljuk, áldjuk Szent Nevét, hozzánk való viszonyulását, jóságát és szépségét. Hála neki mindezért.
Dicsőségesen dicsértessél…
Az Isten lélek: és a kik őt imádják, szükség (muszáj), hogy lélekben és igazságban imádják. (János 4:24) Többé ne legyen alkalom, hogy Istent akarod megszólítani, és ösztönből egy külső, távoli személyhez fordulsz. Leld meg magad benne, leld meg őt magadban. Vele együtt vagy.
Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni! (Galatabeliekhez 5:1)
Ezt a Jézust támasztotta fel az Isten, kinek mi valamennyien tanúi vagyunk. (ApCsel 2:32)
Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvéri szeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek, mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által. (1Péter 1:22-23)
Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket. És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata. Mert a nékem adott kegyelem által mondom mindenkinek közöttetek, hogy feljebb ne bölcselkedjék, mint a hogy kell bölcselkedni; hanem józanon bölcselkedjék, a mint az Isten adta kinek-kinek a hit mértékét. Mert miképpen egy testben sok tagunk van, minden tagnak pedig nem ugyanazon feladata van: Azonképpen sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai vagyunk, más-más feladatokkal. (Róma 12:1-5)
Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel a Krisztus Jézusban. (Fili 4:19)
Mert benne lakik az istenség egész teljessége testileg, és benne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez, mert ő a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak. (Kolossé 2:9-10)
Nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. Ez azt jelenti, hogy mindig erőre lelünk, mindig szeretetre lelünk (befele és kifele irányulóra), mindig józanságra lelünk. Mindig lelünk erőt, mindig lelünk szeretetet, mindig lelünk józanságot. Egyetemes törvényszerűség: A megoldást Isten mindig a probléma megérkezése előtt kezünkbe adta, utunkba helyezte már! (2Timóteus 1:7)
Lukács 23:44-48 – A Nap is elhomályosodott, és sötétség lett a Földön délben, mert a világ igazi világossága még életben volt, de az ő halála következett.
Érintsd meg a következő hivatkozást a tanuságtételem megketintéséhez:
Videó megtekintése
Az, hogy karácsony ünnepén született, nem biztos. Véletlen soroltam oda.